Az első kérdésem az lenne, Róbert, hogy hogyan definiálnád a celeb fogalmát?

Nos, a celeb az a nyilvános senki. Ez a definíció szerintem jól írja le.
[…]
Most a celeb születéséről próbáljunk meg némi fogalmat alkotni. Valaha az emberek az isteneket imádták. Az istenek fent éltek az Olümposzon. Aztán volt egy nagy földrengés, persze szellemi értelemben, és az istenek alászálltak, és lettek belőlük a szentek. A szentek már nem voltak omnipotensek, mint az istenek, és nem voltak hallhatatlanok, mint az istenek, de valamiben mindenképpen fölöttünk álltak. Példaképekként lehetett rájuk tekinteni, és imádkozni is lehetett hozzájuk, mert ők majd közbenjárnak az úristennél, kinek melyik szent volt a kedves.

Aztán megint történt egy nagy, szellemi értelemben vett földrengés, ezt hívjuk felvilágosodásnak. Ekkor a szenteknek a csarnoka is megrepedezett, és alászállt, és lettek belőlük a sztárok. Őhozzájuk már nem szoktunk imádkozni, de imádjuk őket. Viszont még mindig elmondhatjuk, hogy valamiben különlegesek, valamit nagyon tudnak, amit mi nem tudunk. Mittudomén, gitározni, vagy nagy súlyokat felemelni – valamiben jobbak, mint bármelyikünk. Aztán ezeknek a talapzata is megroggyant, és így születtek a celebek.
[…]

…A celebekre már lefele nézünk

Nem az történt, hogy megrendült a sztárok pozíciója, és lettek belőlük olyan emberek, mint mi vagyunk. Nem! Azt ők megkerülték! És rögtön jöttek a celebek, akikről azt tudjuk, hogy semmit nem tudnak, amit mi ne tudnánk, viszont szégyentelenül kérkednek efelett, hogy semmit nem tudnak, amit mi nem tudnánk. A celebektől minket az különböztet meg bennünket, hogy mi tudjuk, hogy semmiben sem vagyunk különlegesek, ezt elfogadjuk, és ennek mértékében gondolunk magunkra. A celeb az viszont azt gondolja magáról – természetesen azért gondolja, mert körülveszi egy nagyon hazug médiauniverzum, egy nagyon hazug médiakörnyezet, ahol mindenki folyton győzködi arról, hogy te különleges vagy, te csodálatos vagy – miért? – hogy ő higgye el ezt, és töltse be továbbra is ezt a celeb státuszt, mert őnekik ez jó pénz. Ha röhögsz rajta, úgy is jó, ha valamiért elolvasod a szarságait, mert valamiért érdekesnek találod – van az a nyilvánosság, amely pótolja a te személyes közegedet, ahol pletykálkodhatsz.

Régen volt a fonó, de ma már nincsen

Régen volt a fonó, ahol meg lehetett beszélni, hogy a Sanyi bácsi megcsalta a Marcsi nénit, de ma már nincsen fonó, Sanyi bácsi és Marcsi néni is kurvára szeparáltan a panellakásukban ketten így ülnek, de lehet, hogy már elváltak, és csak Marcsi néni ül, a Sanyi bácsi az aluljáróban ül, és iszik, és átlépik az emberek, mert összehugyozza magát…. Ez a modern élet, ha tetszik, ha nem, ide jutottunk! Nincs kiről pletykálkodni, és nincs fonó, ahol megbeszéljük, és nincs Sanyi bácsi, Sanyi bácsiról sem tudunk már, mert az életünk egy ilyen elidegenedett állapotba került, ezért termelte ki számunkra a rendszer ezeket a celebeket, akikre úgy tudunk gondolni, mint saját magunkra, hiszen ugyanolyan Sanyi bácsik, és Marcsi nénik, amilyenek mi vagyunk, de ennél többről van szó az ő esetükben, hiszen szégyentelenek.
[…]

Az az igazság, hogy a média egy hazugságipar. Szükségszerűen hazudik

Önmagában az az állítás, hogy énrám azért van szükség, mert én elhozom a valóságot az embereknek – ezt kínálja a média, ezt kínálják a hírműsorok például. – A hírműsorok azért szeretik magukat valóságként feltüntetni, még valóságosabbként, mert ők a friss valóságot szállítják – tehát nem a tegnapit, hanem az egy perccel ezelőttit szállítják. És amikor a média elhozza neked a szobádba a valóságot, ezt kínálja fel, akkor azzal azt állítja, hogy te nem a valóságban élsz! A te létezésed nem valóságos, te el vagy rekesztve a valóságtól, de mi egy hidat építünk a Szüx folyó fölé, ami téged a valóságtól elválaszt, és mi elhozzuk neked a valóságot. Ennél nagyobb hazugság nem létezik. Te élsz a valóságban, és televízió a hazugság. Éppen fordítva van. Ez az, amire rá kéne jönni, és hogy nincsen szükség közvetítőre! Nincs szükség arra, hogy valaki beavasson téged a valóságba! A valóság nem egy olyan misztérium, amibe be kell téged avatni, és a média téged ebbe beavat – épp ellenkezőleg! A média az, ami egy valótlanságba, egy virtualitásba visz el téged a valóságból. És szerintem ez az első számú megfigyelni való, és értelmezni való a média szerepével kapcsolatban.

A bulvár, az napjaink cenzúrája

Hogy a bulvár az milyen szerepet játszik ebben, az egy rendkívül fontos dolog. A bulvárnak sokkal nagyobb a jelentősége, mint azt sejtenénk, vagy vélelmeznénk. Én úgy vélem, hogy a bulvár, az napjaink cenzúrája. Régen cenzorokra volt szükség, és a 3 T-betűre – Tilt, Tűr, és Támogat kategóriáira volt szükség. Ma ezekre már nincsen szükség. A bulvár az azt a benyomást kelti minenkiben, hogy: na most már szólás szabadság van! Mostmár bármiről, bárkiről, bármit elolvashatok, meghallgathatok. Holott épp ellenkezőleg! A bulvárnak az a funkciója, hogy semmilyen tartalmat ne engedjen át magán keresztül, viszont folyamatosan harsogjon. És minden értelmes gondolatot, és minden értelmes közlést azt elnyomjon! Ez a bulvár funkciója a nyilvánosságban. Ezt a funkciót ezt kiválóan látja el, az az igazság. Például az, hogy én anticeleb celeb vagyok… […]

A tévé nem kínál neked semmilyen szellemi értelemben vett tartalmat

Hogyha belegondolsz, hogy ez milyen súlyos, a néző önbizalmát milyen mértékben növeli a celebmezőny hitványsága. Miért ilyen fogyatékosok ezek a mi hőseink? Nem azért, mert azt akarom érezni a képernyő előtt, hogy ez akár én is lehetnék? És ezt az élményt megszerzi a bulvár nekünk! Andy Wohlrohl mondta, hogy a jövőben 15 percre bárki sztár lehet. Hát nem pont erről van szó? Nem ezek azok a 15 perces sztárok? Ha a jövőben 15 perc alatt bárki sztár lehet, az azt jelenti, hogy a jövőben a sztársághoz nem kell teljesítmény. Ha a sztárságnak nincsen feltétele, és az úgynevezett sztárnak nincsen teljesítménye, akkor az egész egy random élmény. A tévé nem kínál neked semmilyen szellemi értelemben vett tartalmat. Nincsenek preferenciák, a preferenciák átfordulnak, és a deviancia válik preferenciává.
[…]

Puzsér Róbert előadása, aminek az első 18 perce mindent elmagyaráz: