Hihetetlenül küzdök most, mert egyszerűen nem tudok leállni a facebookozással. Benne vagyok a probléma kellős közepében, és egyszerűen nem látom belőle a kiutat. De vajon van “Ösztönös kiút a facebook csapdájából”?

Mi is a probléma egészen pontosan?

Hogy van-e egyáltalán probléma, ahhoz érdemes először is objektíven szembenézni azzal, hogy mi a valóság: Én például telepítettem egy RescueTime nevű szoftvert, ami arra van, hogy lemérje, hogy egy nap mennyi időt töltök egy-egy oldalon, és utána heti, havi vagy bármilyen bontásban összesítse azt.
Kiderült, hogy napi 1,5-2 órát töltök facebookon átlagosan!!!

Gyakorlatilag több időt töltök a facebookon, mint amennyit a párommal vagyok…

A facebook hihetetlenül zabálja az időmet, megeszi az életemet, és alattomosan elveszi az időt azoktól a dolgoktól amikkel foglalkozhatnék, és ami több örömet okozna az életemben.

Jó, akkor most leállok a facebookozással!

Igen, jön a racionális döntés, hogy akkor ennek véget kell vetni, és ezt nem szabad folytatni. Találtam is egy jó szoftvert, a neve News Feed Eradicator, ami arra szolgál, hogy kiiktatja facebookon a lefele görgethető részt, így nem szippant be a face…
És akkor most minden rendben? Siker? A francokat!
Egyáltalán nem tudom megakadályozni magamat abban, hogy facebookozzak, és nem tudom kontrollálni magam:
Ha nincs hírfolyam a gépen, belépek telefonon!

A telefonon az applikációt már régen töröltem, mert nagyon idegesítettek az értesítések, most viszont gond nélkül belépek a böngészőn keresztül. Töröltem az előre mentett jelszavamat, hogy észrevegyem magam – hogy ne lépjek be, azonban képes vagyok minden egyes alkalommal bepötyögni a jelszót! Hihetetlen.

Elveszítettem a kontrollt a facebook felett

Könnyű lenne az egész kérdést azzal elintézni, hogy azért facebookozom, mert annyira jó, vagy mert annyira hasznos, és szeretek facebookozni, de az a helyzet, hogy ez nem igaz: Tegnap 1 órát beszélgettem egy barátommal: emlékszem, hogy miről beszéltünk, és hogy mit kaptam ettől a beszélgetéstől, viszont arra is emlékszem, hogy tegnap 1 órát a facebookon is eltöltöttem, ami éppen a gödöllői Barna Illés bácsi cukrászdájától volt hangos, és bár undorodom attól, hogy egy ilyen téma médiatéma legyen, mégis többet tudok erről a topicról, mint akartam tudni, és ez éppen hogy nem adott, hanem elvett az életemből több órát is!

Nem tudom magamtól távol tartani, így itt az ideje, hogy számot vessek magammal, és megvizsgáljam jobban a helyzetet, mert változtatni kell – ez egyértelmű! Be kell látnom, hogy ez a helyzet.

Lehet-e azt mondani, hogy a facebook függőség?

Kétségtelen, hogy látszatra pont olyan vagyok mint egy drogfüggő – egyszerűen nem tudok ellenállni a facebook kísértésének, ezért naponta 100x felmegyek a face-re egy fél percet – és bár tudom, hogy ezt nem akarom, mégsem tudom távol tartami magamtól.
Pont olyan vagyok, mint egy dohányos, aki folyton szívja a cigit, és bár drága, és bár büdös, mégis úgy gondolja, hogy ez az egyetlen öröme a világon – pedig amikor rágyújt, az első slukk után már képes lenne eldobni a cigit.

Csak egy slukk facebookot hadd vegyek magamhoz!

Ez a cikk most nagyon jól esik – mert bár van egy csomó cikk, amit majd egyszer le szeretnék írni, mégsem olyan könnyű leírni őket, mert nem lenne belőlük olvasható, és jó bejegyzés – most azonban írás közben gondolkodom, és úgy írom le a gondolataimat!

Elemezzük egy kicsit a helyzetet:

A facebook több funkciót tömörít:
– lehet vele üzeneteket küldeni, akárcsak sms-ben, vagy e-mailben
– ott vannak az ismerőseim ebben a virtuális térben
– lehet benne like-olni, kommentelni, és megosztani dolgokat

Ha az üzenetküldés okozna függőséget, akkor a telefonunkat, és az e-mail-jeinket is folyton ellenőriznénk, de én ezt csak akkor tapasztalom, ha épp valami fontos üzenetet várok. Vajon a facebookon érkező üzeneteket várjuk? Én nem…

Vajon az ismerősökkel kapcsolatos hírek tartanak lázban nap, mint nap? Kíváncsi vagyok arra, hogy ki hova utazott, és kinek született gyereke, de ezért lennék fent folyton a facebookon, hogy én értesüljek a dolgokról először? Nem tudok felidézni egy olyan életeseményt sem például, ami az ismerőseimmel történt az elmúlt egy hétben.

Lehet, hogy azért megyek fel a facebookra, hogy like-olhassak, vagy megoszthassak az ismerőseimmel valamilyen okos gondolatot? Hát nem hiszem, hogy volt már közöttünk olyan, aki úgy ébredt fel reggel, hogy: “ma keresek egy jó cikket a macskagyökérről, és megosztom az ismerőseimmel…”

Összefoglalva

Azt tapasztalom, hogy a facebook állandó ellenőrzésének semmi értelme.
Mégis kell, hogy legyen valami, valami racionális oka annak, hogy felmegyek egy nap legalább 10-15x feleslegesen a facebookra!
Vajon mi lehet az?

A láthatatlan motiváló tényező

Minden függőségre jellemző, hogy azért nem tudunk vele megküzdeni, mert nem tudjuk látni a probléma okát! Az alkoholista nem látja, hogy mi a rossz egy pohárka italban, a dohányos nem látja, hogy hol a gond egy szál cigivel, és a munkafüggő számára is egyértelmű, hogy dolgozni márpedig kell.

Minden függőség egy mókuskerékre emlékeztet: valami olyan dologra, amit ha “kicsiben” vizsgálunk (pl.: egy szál cigi, vagy egy pohár alkohol, egy facebookozás), akkor nem látunk benne semmilyen kivetnivalót, de ha ez rendszeresen következik be, akkor felüti a fejét valami értelmetlenség, és a hozadék hiánya.

A láthatatlan tényező más függőségeknél

Ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a mókuskereket, képzeljünk el egy tipikus drogfüggőt: intravénásan nyomja magát a szerencsétlen az anyaggal, és ha nem kap szert, akkor a teste eszeveszett szenvedésbe kezd, a keze remeg, a szemei kidüllednek, és csak egyetlen öröme van az életben: a szer.
Abban a pillanatban, hogy magához veszi a szert, leroskad a fal tövébe, vesz egy nagy levegőt, és úgy érzi, mintha élvezné az életet.

A drogfüggő számára a drog nem jelent valódi élvezetet, való szenvedélyt, hanem egyszerűen megszünteti számára azt a szenvedést, amiben éli a mindennapjait.

A mókuskerék nem más, mint az előző szerhasználat okozta szenvedés: Akkor, amikor drogot vesz magához az delikvens, nem számol azzal, hogy egy alkalommal történő szerhasználatnak több hétig, akár több hónapig tartó utó-hatásai vannak, amiket ki kell hevernie, hogy a teste teljesen felépüljön az egyszeri használat okozta károkból.

A drogfüggőnek eszméletlen szenvedésen kell keresztülmennie, míg a szer kiürül a szervezetéből. Ott tartottunk, hogy a függő teste eszeveszett szenvedésbe kezd, a keze remeg, a szemei kidüllednek… és ha nem vesz magához szert, akkor felépül az elvonási tünetekből. Ha vesz magához szert, akkor megszünteti az elvonási tüneteket ugyan – de csak pillanatnyilag, mert a mókuskerék hamarosan újra kezdődik.

A facebook elvonási tünetei

Lehetséges volna?
Tényleg lehetséges volna, hogy a facebook valóban függőség?
Lehetséges volna, hogy valójában azért megyünk fel folyton a facebookra, mert egy előző alkalommal történt facebook-használatnak elvonási tünetei vannak?

Igen!
Felfedeztem!
Erről van szó!

Rájöttem, hogy azért megyek fel naponta ezerszer Facebookra, mert kommenteltem valahova valamit, és valaki szintén kommentel, ami egy elhúzódó szánalmas beszélgetésbe torkollik…

Vagy azért megyek fel, mert a facebook úgy gondolja, hogy piros buborékokkal jelzi, hogy számomra fontos információk vannak: Azok a fontos dolgok, amiket a facebook úgy gondol, hogy nekem fontos, de valójában kurvára nem fontosak, csak javasolt bejegyzések, és javasolt témák tömkelege árasztja el az értesítések listáját.
És ezek miért érkeznek? Azért érkeznek, mert egy korábbi alkalommal rálájkoltam egy képre, vagy bejegyzésre, és ez alapján a facebook mindenféle jót kínálgat nekem.

Mégsem kell törölnöm magam a facebookról

Egy kicsit féltem, hogy a nagy gondolkodás közepette arra a következtetésre fogok jutni, hogy le kell törölnöm magam a facebookról, amitől rettegtem, és pont úgy éreztem magam, mint a drogfüggő, akit visznek az elvonóra.

De most, hogy tisztábban látok új tervet eszeltem ki:

1. A fontos emberekkel megszüntetem a levelezést a facebookon! Megbeszélem velük, hogy én innentől kezdve facebookon nem fogadok üzeneteket, és azt is, hogy le is tiltom őket: szokjanak hozzá, hogy fel lehet hívni engem telefonon, lehet küldeni sms-t, és lehet küldeni emailt – ezeket mind-mind azonnal megkapom.

2. Soha nem fogok kommentelni. Ha egyszer-egyszer lesz kedvem, szívesen megnézem, hogy mi újság a facebook háza táján, de nem hiányzik az, hogy a facebook 100 értesítést küldjön a 101 kommentemre való reagálás apropóján, amikre kényszert érez majd, hogy újra válaszoljak.

3. Elkezdtem megtisztítani a facebookomat: minden nem tetsző értesítésnél, és üzenőfali bejegyzésnél a jobb felső sarokban van egy kis pöcök, ahol be lehet azt állítani, hogy “Nem szeretném ezt látni” vagy “X követésének leállítása” vagy valami hasonló. Rászántam az időt, több, mint 2-3 órán át nyomkodtam ki őket! Sőt! legalább 100 likeolásomat visszavontam! Mert lehet, hogy szeretem Bud Spencert basszameg, de nem vagyok kíváncsi arra, hogy mit írt ki az oldalára – és ha a likolás azt jelenti, hogy kíváncsi vagyok az oldalára, akkor helyesbítenem kell: visszavonni a like-okat. És lám, a facebook elkezdte felfogni: újabban elkezdtek megjelenni az ismerőseim képei, bejegyzései, amiket szívesen nézek végig. Ezeket most végig is like-oltam, hogy a facebook érezze, hogy a privát feltöltéseket csipázom…

4. Soha többet nem fogok like-olni semmit. Hellyel közzel. Spórolok a like-okkal 🙂 Nem vagyok kíváncsi arra, hogy az érdeklődésem alapján a facebook javaslatokat tegyen nekem, meg értesítéseket küldjön.

5. Mondanám azt, hogy nem fogok megosztani semmit, nem fogom vadászni a like-okat, de ez nem teljesen igaz, mert a blogot is azért írom, hogy saját tartalmakat oszthassak meg 🙂

Már érzem a különbséget

Igen, már látom, hogy van különbség… Felmegyek facebookra, és már nincsenek értesítések, nincsenek üzenetek. Valahogy nyugodtabb lett a facebookom, és nem annyira felkavaró. Nincs benne az a kis frusztráló, pöcögtető érzés… Jobb így nekem.

Tehát a következőre jutottam: a facebook függőség nem más, mint “kommentelésfüggőség”, “likevadászatfüggőség” és “notification/értesítésfüggőség”, ugyanis ezeknek a dolgoknak olyan láthatatlan következményei vannak, amik egy mókuskereket tartanak fenn.

Egy szimpla “megnézem a facebookot” élmény nem ad örömöt, csak megszüntet egy apró szenvedést, ami “a-vajon-mi-lett-az-előző-facebookozásom-következménye” frusztráló érzésének a megszűnése.

És onnan tudom, hogy ez tényleg így van, hogy valójában a facebook megtekintése akkor is a közérzetem javulását eredményezte, amikor a facebookon SEMMI SEM VOLT FENT, semmilyen értesítés nem érkezett. Az örömöt adó semmi csak egy függőség lehet… Csak egy slukk facebukk…

A megoldás

Úgy alakítottam át a facebook profilomat, hogy a facebookozásomnak ne legyen SEMMILYEN KÖVETKEZMÉNYE. Így tudok a facebooktól teljesen független lenni, és így tudok nyugodtan arra gondolni egy szép napcsütéses koranyári délután, hogy lusta vagyok még elővenni is a telefonomat, mert úgy sincs ott semmi érdekes… 🙂